Halhatatlanság
A kertben
vakultan remeg
a vén fénybolond:
fejétőlfosztott napraforgó;
barna szárán
hervadt virulások zörögnek;
a fényben
árnya köröz a földön.
Napraforgó tetem
hajdanvolt tündöklések száraz emléke;
a holnapoktól reccsenő kórón kék ősz inog,
de a ragyogásban napóra:
tövéhez kuporodik az idő –
s lehullott magja új jövőt álmodik.